Túraútvonalak

Velem Magyarország nyugati határához közel a Kőszegi-hegység lábánál terül el. A község az Írottkő Natúrpark része. Zsákfalu, három oldalról hegyek, dombok veszik körül, a település területének 70 %-át erdőség alkotja. Az enyhébb lejtésű domboldalakon szelídgesztenyés ligeteket találunk. A szubalpin klímájú területen számos lehetőség kínálkozik a kikapcsolódni vágyó vendégek számára.

Néhányat most bemutatunk Önnek kedvenceinkből:

Szent Vid
A Kőszegi-hegységben fedezhető fel egy káprázatos környezetben a Szent Vid kápolna. Az Írott-kőre vezető út közelében találhatjuk meg. Az épület Velem településre néz fentről. Közel 3000 éve itt lakó emberek emlékét őrzi a kápolna.
Vendégházunkból többféle útvonalon megközelíthető. Az erdőn felfelé, egy erősebb kaptatón kb. 45 perc alatt fel lehet érni, majd ha nincsen kedvük a térdet nyíró lefele menethez, akkor vagy az autók által is közkedvelt szerpentinen, vagy egy másik erdei útvonalon, kellemes lankákon lehet leereszkedni Velembe. Egy-egy ilyen kör kb. 6 km.
Június 20-a körül minden évben Szentmisét tartanak, egyébként a kápolna zárva van.

Írottkő (883m) 
A Kőszegi-hegység egyik fő attrakciója, mely arról híres, hogy az országhatár a kilátó közepén halad át, így a fele Ausztriához, a másik fele pedig Magyarországhoz tartozik.
Bejárata az osztrák oldalon található. A kilátó 1891 óta áll ezen a csodálatos helyen, amit előbb fából, később kőből építettek. A 2009-es felújítás után 2010-től újra látogathatóvá tették. A tetőre érkezve lélegzetelállító látvány tárul elénk.
Innen akár jól látható a “Vasfüggöny” egykori nyoma is, melyet az azóta kinőtt nyírfaerdő jelez. Tiszta idő esetén lehetőségünk van ellátni akár a Fertő-tóig, a Balatonig vagy az osztrák Schneeberg-Rax csúcsokig is.

Óház kilátó
Az Óház kilátó a 609 méter magas Óház-tetőn található. Itt épült Kőszeg első vára a Felsővár vagy más néven az Óvár a XIII. században. 1991-ben ásatások folytak ezen a területen. Ekkor tárták fel a lakótornyot, melynek alapjaira építették a ma is látogatható kilátót. Érdemes ellátogatni ide, hiszen csodálatos panoráma nyílik a Kőszegre, Szombathelyre, a tanúhegyekre, a Ságra és Somlóra, a Fertő-tóra, illetve Ausztriára is. Népszerű kirándulóhely a turisták körében, ugyanis nagyon könnyen megközelíthető.

Hétforrás
A Hétforrás Kőszeg egyik kedvelt kiránduló célpontja.
Nevét a hét vezérről kapta: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm.
A vezérek neveit kőtáblákon láthatjuk a források kifolyónyílásai felett. A forrás vizének minősége kifogásolható, így fogyasztása nem ajánlott. Számos túraútvonal vezet ide, így a túrázni vágyók kedvükre válogathatnak ezek közül.

Bővebb információk az alábbi linken: Gyalogtúrák Velemből .